Banner

 

TÁMOGATÓINK
         

kanizsaijasz@gmail.com

Jelentkezési lap PDF

 Jelentkezési lap DOCX (szerkeszthető)
EDZÉSEK
A szabadtéri edzések
időpont: H-Sz-P 17-órától.

Vívóterem Nagykanizsa, Rózsa út, Farkas Ferenc utca sarok. 
 novemberétől-márciusig
minden szombaton
15-től 18 óráig
Vívóterem
Szabó Zsolt természetfotós HAMAROSAN!

Magyar Íjász Szövetség

Részletek:Minden támogatónknak  köszönjük a 2019-ben felajánott összegeket!


 

2013. július 30., kedd

Zöld tábor Nagykanizsa, Csónakázó-tó

Nyáron sem lankad az íjászok figyelme. A kezdő, vagy az érdeklődő íjászokkal való találkozás egy-egy újabb mozzanat az íjászat népszerűsítésének terén. Az iskolák támogatását különösen fontosnak tartja az egyesület, így minden meghívást elfogadunk és térítés nélkül ismertetjük meg a diákokat, nevelőket az íjászat alapjaival. A idén már második alkalommal látogattunk el a nagykanizsai Zöld táborba, ahol a nyaruk egy részét töltő gyerekek egyik programja az íjászat. Bemutattuk a hagyományos és a modern íjak használatát. Majd az érdeklődők kipróbálták az eszközöket. A lufira  lövés, mint mindig, most is  a gyerekek kedvence lett.

Képek az eseményről

Nyugat-dunántúli regionális történelmi íjász verseny

A rekkenő hőségben is kitartottak az íjászok és becsülettel teljesítették a célonként három lövéses versenyt Szécsiszigeten. A történelmi verseny jellemző céljai, a pontosságot mérő céltáblák, az ügyességi célok és a hadviselés imitáló, falrés mögé bújó alak is. Az pontos lövéshez valóban mesterien kell kezelni az íjat, bár néha a szerencse is besegít. A versenyen Hermánn István képviselte a Kanizsa Íjász Egyesületet. A felkészülés meghozta a sikert. Felnőtt férfi nomád íj kategóriában első helyet szerzett. A versenyzőnk mellett, minden egyesületnek gratulálunk az elért eredményeikhez!

Kategória  PB-HB 
 1. hely Hermánn István

2013. július 22., hétfő

Walking Hunter Cup - Rax Bergen 2013. július 20. 28 cél

Az ausztriai Rax-Bergenben rendezték meg a Walking Hunter Kupa következő fordulóját, ahol a Kanizsa Íjász Egyesület csigás íjászai remekül szerepeltek. Besenyei László európai szintű eredménnyel nyerte meg a versenyt!
Gratulálunk a résztvevőknek!

Walking Hunter Cup - Rax Bergen 2013 eredmény:


HU Kategória
1. hely Besenyei László      248pont
4. hely Marits Bálint        227pont
9. hely Kovács Szilárd       211pont

Bencsik Dorina beszámolója:

Walking Hunter Cup Rax-Bergen, Ausztria

Szombat reggel, kis izgalommal, reggel hat órakor vágtunk neki az útnak. Zalaegerszegen páran csatlakoztak hozzánk, konvojban haladtunk tovább. Pompás házak között érkeztünk  Rax-Bergenbe. A nevezés után a kísérők nézelődtek, a fiúk melegítettek a belövő pályán.  Fél tizenegykor kezdődött a megnyitó és  a csapatbeosztás kihirdetésével a verseny is. A beíróként célról-célra fokozott figyelemmel kísértem a verseny alakulását. A társaság nagyon jó volt, bár néha feszültek voltak a fiúk, nem csoda, hiszen egy egymás ellenfelei is voltak. Gyorsan haladtunk, közben egy kis pihenőre is jutott idő. Egy óra tájban, az utolsó cél leküzdése után leadtuk a beíró lapokat, majd egy fa alatt lepihenve vártuk a csapatok beérkezését. Az eredményhirdetés jól eső sikereket hozott. Besenyei Laci  kiváló teljesítményével a HU, vadász csigás íj kategóriában az első helyet szerezte meg.  A többiek is szépen teljesítettek, egy negyedik és egy kilencedik hely is nekünk jutott. Mindenkire nagyon büszke vagyok! 
A kupasorozat következő, utolsó fordulóján is örömmel képviseljük a Kanizsa Íjász Egyesületet!

                                  Bencsik Dorina
                                  Dr. Mező Ferenc Gimnázium
                                  Nagykanizsa, 2013.17.24
Képek:







2013. július 8., hétfő

Hadik Mihály Történelmi íjászverseny Lendva 2013.07.13 Lokostrelski Klub Lendava

A Szlovéniai Lokostrelski Klub Lendava magyar történelmi versenyszabályzatnak megfelelő versenyt rendezett. A szervezésben a Lenti Négykos Hagyományőrző Íjász Egyesület tapasztalatai voltak segítségükre.  A meredek, dombos vidék, a vár környezete és az íjászklub elhivatottsága kiváló környezetet biztosít az ilyen  jellegű versenyekhez. Bízunk a kapcsolatok elmélyülésében,  várjuk a folytatást!

Vonzó Szlovénia szépsége és az ott élő emberek vendégszeretete.  Valóban, már a látványért is érdemes útnak indulni. A várban épp Rembrandt grafikáiból volt kiállítás. A verseny további színfoltot hozott a turisták által kedvelt helyen.

Egyesületünkből ketten neveztek:
Felnőtt férfi nomád íj kategóriában
Németh Gábor  Arany,
Felnőtt férfi modern longbow íj kategóriában
Sipos Sándor  Bronz érmet szerzett

Kiírás
Pokal Hadik Mihael - Hadik Mihály Történelmi íjászverseny Lendva, eredmény
Lendva története




Hadik Mihály zgodovinska lokostrelska tekma 13-07-2013, Lokostrelski Klub Lendava


Lokostrelski Klub Lendava iz Slovenije je organiziral tekmo po pravilih
 madžarske lokostrelske zveze za tradicionalna tekmovanja. Pri izvedbi tekme  in organizaciji le te so bili deležni izdatne pomoči in izkušenj kolegov in sosednjega Lentija   Négykos Hagyományőrző Íjász Egyesület.
Okolica gradu , bližnji strm in razgiban breg ter ne nazadnje zagnanost in predanost kluba jamči za odlično pripravljen teren za tovrstna tekmovanja. Upamo in verjamemo, da bomo v bodoče še večkrat uspešno sodelovali in še bolj utrdili vezi med kluboma.
Slovenija je prelepa, privlačna dežela z gostoljubnimi domačini. Že zaradi naravnih lepot se splača obisk te dežele.
Za čas tekme je bila razstava Rembrandtove grafike v lendavskem gradu. Obenem so tekmo lahko spremljali tudi mimoidoči turisti, kar daje še poseben čar grajski lokaciji.


Dva člana našega kluba sta tekmovala in osvojila;
kategorija nomadski lok - seniorji
- Németh Gábor  , zlata medalja
kategorija moderni dolgi lok (longbow) - seniorji
- Sipos Sándor  , bronasta medalja