Banner

 

TÁMOGATÓINK
         

kanizsaijasz@gmail.com

Jelentkezési lap PDF

 Jelentkezési lap DOCX (szerkeszthető)
EDZÉSEK
A szabadtéri edzések
időpont: H-Sz-P 17-órától.

Vívóterem Nagykanizsa, Rózsa út, Farkas Ferenc utca sarok. 
 novemberétől-márciusig
minden szombaton
15-től 18 óráig
Vívóterem
Szabó Zsolt természetfotós HAMAROSAN!

Magyar Íjász Szövetség

Részletek:Minden támogatónknak  köszönjük a 2019-ben felajánott összegeket!


 

2012. március 28., szerda

Íjászat a Cserháti Kollégiumban

Olasz Attila tanár úr kezdeményezésére, a Cserháti Sándor SZKI Kollégiumába voltunk hivatalosak. Szerdán, egy kellemes délutánt töltöttünk a kollégistákkal. A védőszövet kifeszítése és némi bevezető után folyamatosan íjászkodtunk, a délutáni napsütésben. A Fiúk, Leányok egymást váltva jöttek, nagyjából ötvenen próbálgatták az íjakat.Voltak ügyesek és nagyon ügyesek, néhányan teljes természetességgel kezelték az eszközöket.
A fotókat, Tóth Rita tanárnő  készítette.





2012. március 18., vasárnap

VIII. Tavaszünnep, Körmend

"Két nap, két verseny", de ilyen már volt. Az  egyesületből a vasárnapi versenyre is neveztünk. Négy indulónk és örök kísérőnk Stejer Margit kirándult, a körmendi kastélyba. A verseny  hosszú hagyományokra tekint vissza, nyolc éve rendezi meg a Régió Egyesület akik ebben az évben már tíz évesek. Szokásosnak mondható terepen (a kastély parkja, a Rába part) és a szokásosnak mondható nagy szélben folyt a verseny. Sok induló volt, elsősorban történelmi íjászok, de  jó néhány vadászreflexes és  barebow-os  sőt csigás íjászok is neveztek. Volt akinek az elején, volt akinek a végén ment jobban. A célok részben egy varázsvilág díszletei, sárkányok, gombák, izgő-mozgó célocskák, de  "hagyományos" 3D-s állatok is szerepeltek.

Versenyzőink:


  Németh Gábor       Történelmi    1. hely   389p
  Horváth István     Történelmi   12. hely   297p
  Kuzma Zoltán       Történelmi   18. hely   273p

  Varga András       Történelmi    8. hely   163p


8. Tavaszünnep eredmények





2012. március 17., szombat

Lenti Történelmi verseny a történelmi minősítő szabályai szerint

A szervezés és az idő kiváló. Remek verseny, egy kis széllel. Méltó bemutatkozás a lenti Négy Kos  Hagyományőrző Íjász Egyesülettől.
Számunkra az év első szabadtéri versenyét némi várakozás előzte meg.  Apró jelek már mutatják a felkészültséget, különösen ezen a versenyen, amit a történelmi szabályzat szerint rendeztek, egy országos minősítő főpróbájaként.
A Kanizsa Íjász Egyesületből heten vettünk részt a versenyen, igaz Tóth Zoltán csigás lévén, kísérőként.
Számunkra jól alakultak a dolgok. A még képlékeny formánk ellenére elégedettek lehetünk a teljesítménnyel.

Az eredmény:


  Sipos Sándor       Longbow       1. hely  370p

  Németh Gábor       Történelmi    1. hely  437p
  Horváth István     Történelmi    3. hely  395p
  Andrusecz András   Történelmi   16. hely  270p

  Andrusecz Adrienn  Történelmi    4. hely  174p

  Tóth Zsombor       Történelmi Gy 9. hely  189p



Gratulálunk a helyezetteknek és  mindenkinek köszönjük a részvételt.

A csapatunk



A család
Amíg ezek íjászkodnak, addig szépen jóllakom
Talpig díszben
A cél itt is túl messze van. (távlövés)
Konzultáció
Számolni, számolni, számolni
A "Nomádok"
a "Longbow"-sok