Banner

 

TÁMOGATÓINK
         

kanizsaijasz@gmail.com

Jelentkezési lap PDF

 Jelentkezési lap DOCX (szerkeszthető)
EDZÉSEK
A szabadtéri edzések
időpont: H-Sz-P 17-órától.

Vívóterem Nagykanizsa, Rózsa út, Farkas Ferenc utca sarok. 
 novemberétől-márciusig
minden szombaton
15-től 18 óráig
Vívóterem
Szabó Zsolt természetfotós HAMAROSAN!

Magyar Íjász Szövetség

Részletek:Minden támogatónknak  köszönjük a 2019-ben felajánott összegeket!


 

2013. április 26., péntek

Cserháti Diák Önkormányzati Nap

A képen az elsőként íjászkodó
két csapat látható
A Cserháti iskolába rendszeresen hívják az Egyesületünket íjászatra. A mostani alkalom volt az első, amikor nem külön program, hanem az ilyenkor  már hagyományos vetélkedő egyik állomása volt az íjászat.
A csapatok tíz lövésből érhettek el tíz pontot. A legjobbak 6 pontot kaptak, amit nem volt könnyű elérni, hiszen  több mint tíz csapatból csak kettőnek sikerült. Azért a többi csapat is ügyességtől és szerencsétől függően szépen gyűjtögette a pontjait. Közben a ráérő diákok és tanáraik próbálgatták az íjakat. A nap végére mintegy  húsz fő maradt akiknek a sok szúnyog ellenére még egy órát ráhúztak és szépen fegyelmezetten íjászkodtak.
A szervezők felvetették, hogy a jövőben egy -egy versenyt is tarthatnánk a diákoknak és tanáraiknak, akár más iskolákkal összefogva. Hasonlót kezdeményezett  Thúry iskola, így ha minden jól megy egy egész versenysorozat kerekedik az ötletből.

2013. április 19., péntek

Cserháti Kollégium

A Cserháti kollégiumban, a tavaszi időszakban már hagyományosnak számító délutáni íjászatot szerveztünk. Huszonöt-harminc érdeklődő gyűlt össze és naplementéig folyamatosan "nyűtték" az ujjaikat és az íjakat. A jó hangulatban, alig vettük észre, hogy milyen fárasztó órákon át lőni, közben folyamatosan figyelni.
 Az este szép fényében egy kis ajándék bonbonnal kedveskedtek a diákok, amit a helyszínen rögtön meg is feleztünk, hiszen nélkülük sem jöhetett volna létre ez a nap.
 Köszönjük a szervezőknek és a résztvevőknek a kellemes tavaszi délutánt!

 A következő találkozásunk április 26-án pénteken a Diák Önkormányzati Napon lesz, ahol az egyik ügyességi állomáson lőnek célba a tanulók.

                                           Üdvözlettel, a Kanizsa Íjász Egyesület Tagjai

2013. április 16., kedd

Rezicser

A nagykanizsai íjászok a közösségi rendezvényeik mellett, az elmúlt évet jó formában versenyezték végig, készülve az idén május 22-25 között Sopronban tartandó Európa-bajnokságra  ahova négy versenyzőjük nevezett.

Az elhúzódó tél miatt  az íjászok a szokásosnál később kezdték a tavaszi évadot. Az egyik elhalasztott versenyt Rezicserben rendezték, a nagy múltú Kinizsi Íjász Egyesület tagjai.

A rezicseri 125 lövéses versenyen, felváltva 3D-és és FITA célokra lőttek. A Kanizsa Íjász egyesület csapata jól kezdett, egyenletes teljesítménnyel értek el dobogós, illetve dobogó közeli eredményeket. A versenyen kiemelkedő teljesítményt nyújtott Horváth István, aki hagyományos nomád íjjal több pontot tudott szerzett, mit a pontosabb vadászreflex  kategóriájú  íjjal induló versenyzők. Kiváló íjászokat, köztük a jelenlegi 3D versenyrendszer Európa-bajnokát Molnár Józsefet (Dodesz) (pontszámban) megelőzve, méltán vehette át kategóriája aranyérmét.
A modern csigás íjászoknál volt a legkiélezettebb a küzdelem, ugyanis itt szó szerint egy-egy pont döntött az elsőbbségről.
A versenyen induló első versenyes Hermán István és Kósa Péter is a középmezőnyben tudott végezni, ami nagyon jó kilátásokkal kecsegtet a jövőre vonatkozóan.
Az  egyesület  legfiatalabb versenyzője Tóth Zsombor, a harmadik helyet tudta megszerezni.


Eredmények:

Horváth István     LB-HB               1. hely
Pintér  Péter        CU kategória       3. hely
Tóth Zsombor      LB-HB              3. hely (gyerek)

2013. április 13., szombat

VI. SASLÖVŐ 7x7 nyílt íjászbajnokság


A látogatók figyelmébe ajánlom a sárvári íjászok kiváló versenyét!
A sárvári íjászok a magyar és az európai íjászat  meghatározó szeletét képviselik! Többszörös magyar, európadbajnokok szervezik a versenyt, a tőlük megszokott magas minőségben.
A létszám korlátozott, a versenyen 80 íjász vehet rész!

A verseny kiírását itt találhatod:
http://sarvariijaszok.blogspot.hu/
http://www.szip.hu/modules.php?name=Kalender&op=view&eid=4705

Az örök ranglista

2013. április 4., csütörtök

Thúry versenysorozat 2013.04.04

Rendben zajlott a dr. Mező Ferenc - Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola és a Kanizsa Íjász Egyesület közös versenye. Diákok és Tanáraik egymást biztatva próbálták  jobb eredményre serkenteni a csapatokat. Néhány perc és a profi versenyek hangulatában találtuk magunkat. Mindenki fegyelmezetten, de könnyedén és vidáman tette a dolgát, megvárva a csengő jelzéseit.
A három fős csapatok egy minden szempontból könnyített FITA (nemzetközi íjász szövetség) terem versenyen mérhették össze erejüket, kevesebb lövéssel, nagyobb táblára és közelebbről, mint egyébként.  Néhány sorozat után külön figyelem kísérte a győzelemre esélyesek lövéseit. Sok szép találatot láttunk, a közönség sportszerűen tapssal nyilvánította ki a tetszését.
Köszönjük a résztvevőknek, a szervezőknek, hogy létrehozták a versenysorozat első versenyét.
Külön köszönjük az eredményt rögzítő lányoknak a lelkiismeretes munkát!
A tervezett időre végeztünk.
Az eredményhirdetésen minden csapattag emléklapot kapott, a legjobbak egy első osztályú csokoládétortát vehettek át, amit azonnal meg is osztottak a többiekkel.
Az egyéni verseny dobogósainak jutalma egy jelképes vásárlási utalványt  volt.









Gratulálunk mindenkinek, aki vállalta a kihívást, reméljük a következő versenyen is találkozunk!

Thyúry íjászverseny részletes eredménye (PDF)

Fényképek is lesznek!

Egyéni eredmény (az első hat)

 1. Zalavári Csaba Cserháti
 2. Gyimes Magdolna Thúry
 3. Buda Bence Cserháti
 4. Úr Zoltán Thúry
 5. Barbalics László Thúry
 6. Bencsik Dorina  Mező


Csapateredmény:
 1. KENGURUK  184 pont
Zalavári Csaba 83 pont
Révész Ferenc 54 pont
Szalai Marcel 47 pont
 2. ISTEN NYILAI  161 pont
Úr Zoltán 70 pont
Barbalics László 67 pont
Kunvári Zoltán 24 pont
 3. ZÖLD ÍJÁSZOK  145 pont
Koncz Gergely 54 pont
Horáth Dávid 47 pont
Jankovics Tamás 44 pont
 4. CSERIS FARKASOK  134 pont
Buda Bence 70 pont
Lázár Szilveszter 51 pont
Kanizsai Egon Máté 13 pont
 5. ÁMOR NYILAI  114 pont
Gyimes Magdolna 72 pont
Babits Veronika 26 pont
Deák-Fehér  Csilla 16 pont
 6. Kék íjász  110 pont
Varga Csaba  47 pont
Varga Krisztina  41 pont
Németh Dia 22 pont
 7. HÁROM VEZÉR  95 pont
Szeiler Péter 47 pont
Rábavölgyi Attila 33 pont
Szermek Zoltán 15 pont
 8. Pamacsok  77 pont
Bencsik Dorina  61 pont
Lendvai Dávid 13 pont
Gelencsér Laura  3 pont
 9. Rózsaszín párducok  69 pont
Kontra Alexandra  30 pont
Kobán Gergely  28 pont
Lőrincz Nikolett  11 pont
 10. SZILAKRISZ  68 pont
Szalai Krisztián 31 pont
Czeglédi László 25 pont
Farkasné Horváth Anna 12 pont
 11. MENJÉL HÁTRA  68 pont
Holl Erika 28 pont
Lexikov Alexandra 27 pont
Kiss Dalma 13 pont
 12. PÓNIK  47 pont
Csárdi Dávid 23 pont
Szabó Dániel 21 pont
Zsin Lajos 3 pont
 13. VIZSOLI  43 pont
Kiss Zsófia 24 pont
Bakon Vivien 10 pont
Léránt Lilla 9 pont
 14. KELL EGY NÉV  29 pont
Radics Adrián 29 pont
Tikos Bence 0 pont
Cseszneki Márton 0 pont