Banner

 

TÁMOGATÓINK
         

kanizsaijasz@gmail.com

Jelentkezési lap PDF

 Jelentkezési lap DOCX (szerkeszthető)
EDZÉSEK
A szabadtéri edzések
időpont: H-Sz-P 17-órától.

Vívóterem Nagykanizsa, Rózsa út, Farkas Ferenc utca sarok. 
 novemberétől-márciusig
minden szombaton
15-től 18 óráig
Vívóterem
Szabó Zsolt természetfotós HAMAROSAN!

Magyar Íjász Szövetség

Részletek:Minden támogatónknak  köszönjük a 2019-ben felajánott összegeket!


 

2013. március 31., vasárnap

Disznóvágás 2013


Az idén különösen nehezen érkezik hozzánk a tavasz, így a télies időben tartottuk az elmaradt tavalyi disznóvágást.
Remekül sikerült a szombati nap, sajnos a malac ennek kegyetlen áldozatául esett.
Kiváló ételek, italok vártak bennünket. Igaz langy' meleget csak a kályhák közelében érezhettük, de a melegítő italok ezt a szabad ég alatt is helyettesítették! Jókat beszélgettünk, nevetgéltünk, új barátokat szereztünk. A gyerekek sem unatkoztak (mindig), a kis állatok, a kutyák  és Vihar, az egy hetes csikó szórakoztatta őket. Több kört tettünk Vörös Zoltán barátunk hegyi birtokán, aki már a nyárra invitálta az egyesületet egy ottalvós,  kemencés sütögetésre. A meghívást szeretettel el is fogadtuk.
A házigazdák is szívesen fogadtak, végigjártuk a gazdaságot, közben házi sajttal kínáltak bennünket. Szívesen mesélték a sajtkészítési történetüket. Közben előkerültek a pogácsák és az különleges ágyaspálinkák, melyek kóstolgatása igazi kulináris élmény volt.
Közben a malacot a böllér brigád előkészítette, a kemence befűtve várta a sütnivaló húsokat.
Egy másik csapat a disznótoros káposztát főzte, nagy szakértelemmel. A májas és véres hurka is elkészül.
Az ebédre elkészülő disznótoros káposztát a kiváló sültek és hurkák koronázták meg..

Nagyon köszönjük a segítséget lányainknak és a fiainknak, akik igazán kitettek magukért egy felejthetetlen napot szerezve a résztvevőknek.



















2013. március 28., csütörtök

TEREM 2013, tavasz

A teremben befejeztük az edzéseket!

A jövő héten csütörtökön, a Thúry SZKI-ban tartunk versenyt, minden érdeklődőt várunk!
Gyülekező: 12:30
Verseny:     13:30

Áprilistól a GE sportpályán normál rendben folytatódnak az edzések.

H-SZ-P  17:00-19:30
Németh Gábor

2013. március 20., szerda

Thúry versenysorozat

FELHÍVÁS!
THÚRY ÍJÁSZVERSENY 2013

A dr. Mező Ferenc-Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola
Thúry Tagintézménye és a
Kanizsa Íjász Egyesület
az iskola Thúry szobor avatásának alkalmából, hagyományteremtő szándékkal csapat és egyéni Íjász versenyt rendez.

A verseny FITA rendszer szerint történik. A csapatok három főből állnak (nemek aránya tetszőleges), a csapatban elért egyéni eredmények az egyéni kategóriába is beleszámítanak. A lövés 15m-ről, 60cm-es FITA lőlapra. A lövések értékelése 0-10 pontig. Három sorozat, sorozatonként 5 lövés, összesen 3x5=15 lövés. Az íj típusok: pusztai nomád, longbow, vadászreflex, irányzék és stabilizátor nélküli olimpiai (barebow), vesszők nincsenek korlátozva. A versenyzők indulhatnak saját íjjal is, nincs „profi és amatőr” megkülönböztetés! A versenyen való részvétel ingyenes! A részvételi szándékot a három csapattag megnevezésével, iskolájával, illetve a csapatnévvel együtt a barbalics.laszlo@kerikanizsa.hu címre küldjétek!
Jelentkezési határidő: 2013. március 22.
Díjazás: oklevél.
Akinek nincs felszerelése nomád íjjal, fa vesszővel fog lőni,
A felszerelést az egyesület biztosítja. A verseny részleteiről a következő helyeken érdeklődhetsz:
Barbalics László 30/351-7568, barbalics.laszlo@kerikanizsa.hu
Személyesen: Barbalics László testnevelőnél
a dr.Mező Ferenc-Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola Thúry Tagintézményében (Ady E. u. 29).

Németh Gábor 30/238-6616,
kanizsaijasz@gmail.com
Kanizsa Íjász Egyesület, http://kanizsaijasz.blogspot.hu/

A versenyt 2013. április 4-én, csütörtökön, 13:30-kor a
Thúry György Tagintézményben rendezzük.
Gyülekező 12-órától a Tornacsarnokban.

Felkészülési napok, ugyanitt: 2013. március 20., 27. (Szerda) 16 óra.

2013. február 14., csütörtök

Közgyűlés 2013


Meghívó, a Kanizsa Íjász Egyesület 2013. évi közgyűlésre!

Kedves Íjásztársak!

Az Egyesület minden év elején tartja közgyűlését,
ahol értékeljük az elmúlt év eseményeit és a következő év sarokpontjairól döntünk.
Kérlek Benneteket gyertek el és vegyetek részt ebben feladatban is!

A Közgyűlés helye: GE Tungsram Klub terme
Időpontja: 2013. március 2. 17 óra

GE Klub nagyobb térképen való megjelenítése

Napirend
1. Előző év értékelése 
2. Pénzügyi beszámoló 
3. Tisztségviselők megválasztása 
4. Célok a 2013-as évre 
5. Versenyek, Európa bajnokság megbeszélése
6. Egyéb, felvetődő kérdések 
Határozatképtelenség esetén: 
Az ismételt közgyűlés : 
A Közgyűlés helye: GE Tungsram Klub terme 
Időpontja: 2013. március 2. 17:30 óra 
A közgyűlés nyilvános!
Várjuk tagjainkat, és vendégeinket. 
Üdvözlettel,

Németh Gábor
       elnök
Kanizsa Íjász Egyesület 

2013. február 13., szerda

Marcali terem 2013

Igazi téli idő fogadta az indulókat, akik  a megbeszélt helyen találkoztak.
Pár perc várakozás után  neki is vágtunk a hóesésnek. Az út nem volt vészes, de végig figyelni kellett a latyakos hókására, ami nem nagyon akart eltűnni az útról. Az Egyesületből 12-en neveztek és volt 9 kísérőnk is. Sajnos Horváth István és Margit csak Fehérvárig jutottak, mert az autópálya csak egy sávon volt járható, így ők nem érték el a  versenyen kezdetét.
A  Boronkai Íjász Egyesület a tőle megszokott jó színvonalon szervezte meg a versenyt. Pár "újítás" is elkészült. A lámpás jelezést most használták először, jól működött.
Bemelegítés, első sorozat, szünet, második sorozat volt a program. A teremversenyek egy kicsit monotonak, ezért érdemes a frissességet fenntartani, volt aki kávéval, más csokoládéval, süteménnyel doppingolta magát. Windischmann Mercédesz Sárvárról, különleges sárgarépás, narancsos pitével kínált bennünket, ami rendkívül finom volt. Reméljük máskor is lesz kedve hasonlókat készíteni.
A versenyre visszatérve, ezen a napon a hagyományos íjászaink kicsit visszafogottan szerepeltek próbáltak rátalálni a táblára, hullámzó eredményességgel. A a modern íjászok viszont kitettek magukért, jó pontszámokat lőttek.  

Pintér Péter
Sipos Sándor







Irigylésre méltó sorozat 18m-ről
(Nagy Csaba Kapos Íjász Egyesület)

A Marcali teremverseny eredményei itt tölthetők le:


Férfi 3D kategória 2. Tóth Zoltán 2. hely 538p 3. Kovács Szilárd 3. hely 534p 5. Üst László 5. hely 514p Férfi CU 1. Pintér Péter 1. hely 548p Férfi vadászreflex 4. Jáger Imre 8. hely 221p Férfi nomád kategória 7. Németh Gábor 7. hely 270p 8. Soós István 8. hely 268p Férfi longbow 4. Sipos Sándor 4. hely 271p Ifjúsági leány 1. Kiss Klaudia 7. hely 270p Ifjúsági Fiú 1. Buda Bence 7. hely 270p Gyermek Fiú 4. Tóth Zsombor 4. hely 341p

2012. december 29., szombat

Pacsa 2012 tél


Pacsán évek óta az év utolsó napjaira időzítik a versenyt, jó keretet adva az évnek.
Az időjárás többszörösen felülmúlta az ilyenkor szokásosat. A zavartalan szélcsendes napsütésben nem éreztük a hideget, sőt egy-egy kaptató után mintha befűtöttek volna. A célok ahogy vártuk kicsit távolabb voltak az IAA szabályrendszernél és közelebb a IFAA-nál. A távoli célok kicsit széthúzták a mezőnyt, a gyengébb íjakból gyakran az ég felé lőttek, a vesszőre bízva, hogy keresse meg a célt. Ezzel együtt a verseny élvezhető volt. A 16 célt viszonylag gyorsan teljesítettük, így maradt idő az eszmecserére és a gyakorlásra is. 
Az egyesületből tízen voltunk, kilenc íjász és elmaradhatatlan Margarétánk, aki a fényképezőgépével "vett célba" bennünket. A versenyre a jó idő ellenére a vártnál kevesebben érkeztek (bánhatják), de a mezőny így is erős volt és a létszám is elegendőnek bizonyult tíz csapatra.

A eredményeink, továbbra is biztatóak.


GYERMEK KATEGÓRIA:
Buda Bence          2. hely 64p

NŐI KATEGÓRIA:
Farkas Andrea   2. hely 51p

Férfi nomád kategória
Horváth István    1. hely 134p   
Németh Gábor      6. hely   71p  


VADÁSZREFLEX KATEGÓRIA:
Lázár János         51p

3D KATEGÓRIA:
Üst László         2. hely 110p
Zorga Péter       8. hely   92p

CU KATEGÓRIA:
Pintér Péter        5. hely 106p



















2012. december 6., csütörtök

I. Nemzetközi Magyar-Arab Solymász Találkozó



Az ősz "utolsó" napján tizenketten indultunk Nagypáliba, a Magyar Solymász  Egyesület meghívására. Rövid műsorral készültünk, amit a megnyitó után lelkes és nagyszámú közönségnek adtunk elő. A bemutató koreográfiája teljesen friss volt, ezért némi aggodalommal a lelkünkben kezdtünk. Szerencsére minden mellettünk volt az idő, a közönség a környezet. A videót végignézve valóban élvezhető volt a bemutató, amit jól kiegészítettek az összekötő szövegek. A közönség láthatóan kellemesen érezte magát, aktívak, kezdeményezők voltak, tapssal jutalmazták a látványos elemeket. Az íjászaink könnyedén gördülékenyen mutatták be a formációkat. A bemutató után íjászat következet, amit csak a solymász bemutató idejére szakítottunk meg.

A bemutató élővadas vadászat elemeit tárta elénk. A műkotorékokból, fácán, fogoly nyúl róka röppent vagy szaladt elő. A sólymok, héják hihetetlen sebességgel csaptak le, a kis állatok szerencséjére nem mindig sikeresen.
Köszönjük  a Magyar Solymász Egyesületnek és Nagypáli önkormányzatának a meghívást erre a különleges eseményre.