Banner

 

TÁMOGATÓINK
         

kanizsaijasz@gmail.com

Jelentkezési lap PDF

 Jelentkezési lap DOCX (szerkeszthető)
EDZÉSEK
A szabadtéri edzések
időpont: H-Sz-P 17-órától.

Vívóterem Nagykanizsa, Rózsa út, Farkas Ferenc utca sarok. 
 novemberétől-márciusig
minden szombaton
15-től 18 óráig
Vívóterem
Szabó Zsolt természetfotós HAMAROSAN!

Magyar Íjász Szövetség

Részletek:Minden támogatónknak  köszönjük a 2019-ben felajánott összegeket!


 

2013. november 18., hétfő

Sport és közösség, Három Évszak Íjászverseny a 'Cseriben'

A győztes 'Dreher Antal' csapat
A nagykanizsai Cserhátis napok mindig hoznak valami újdonságot az iskola életében. Ebben az évben Gyöngy Gabriella szabadidő szervező kérésére egy teljes íjászverseny költözött  az iskola Russai Olivér sportcsarnokába. A Kanizsa Íjász Egyesület igazán kitett magáért, hiszen  napok alatt készítette elő a versenyt, bevonva az iskola, sőt más iskolák tanulóit, tanárait is. A tanulók tizenkét célhoz készítettek tartókat, lehetővé téve, hogy az egyébként a terepen használatos 3D célok a teremben is "megállják" a helyüket. A verseny előtt, néhány irányító szó után, szorgalmasan építették a pályát és helyezték el a védőszöveteket. Egy óra gyakorlásra is jutott idő, ahol a kezdőknek gyors instrukciókat adtak. A verseny fegyelmezetten, rendben zajlott, mindenkit lefoglalt a túlfűtött vadászösztön. A résztvevők elismerően nyilatkoztak, valahogy így: "végre egy értelmes program". Biztosak vagyunk abban, hogy más programok is értelmesek voltak, de itt ösztönös módon találkozott a a tanárok és a diákok szándéka. Az értelmes dolgokat pedig folytatni kell!  Az egyesület már most megkapta a felkérést a tavaszi forduló megrendezésére, amit szabadtéren, az iskola parkjában tartanak.

Az eredmények letöltése

Képek

 Csapateredmény:
1.
Dreher Antal
551 pont
Nagy László
Cserháti SZKI
György Gyula
Cserháti SZKI
Horváth Zsolt
Cserháti SZKI
2.
Kanizsa Zsiványai
546 pont
Gál Dániel
Cserháti SZKI
Pintér Marcel
Cserháti SZKI
Toncsenka Alex
Cserháti SZKI
3.
Kanizsa Betyárai
535 pont
Godinek Péter
Cserháti SZKI
Magyar Ádám
Batthyány Lajos Gimnázium
Godinek Márton
Cserháti SZKI


Név
Egyesület
Csapat név
1.
Zombory Tamás
Hevesi Iskola
Hevesi
2.
Gál Dániel
Cserháti SZKI
Kanizsa Zsiványai
3.
Kósa Máté
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola
Hunok unokái

Csinos versenyzők és eredmény rögzítők
Kis bolondozás






















2013. november 10., vasárnap

Rezicser 2013 ősz

Judit a lézer íjával
Nehéz, de eredményes versenyen vannak túl a kanizsai íjászok.
Rezicserben a Kinizsi Íjász Egyesület őszi versenyén, a terepen leadott kilencven lövés összesítése után kiváló helyezésekkel végeztek a kanizsai íjászok.

Kanizsai eredmények

Férfi Nomád:
Horváth István (arany) (KIE)

Női Nomád:
Csingerné Berta Judit (arany) (KIE)
Novák Mónika (ezüst) (NTE 1866)

Ifjúsági leány
Bencsik Dorina (arany) (KIE)

Senior Férfi Nomád
Balogh László (arany) (NTE1866)
Szabó Tamás (bronz) (NTE1866)

Sérült Kategória
Szabó Gergő (arany) (NTE1866)

Férfi Csigás HU
Kovács Szilárd (ezüst) (KIE)

Gyermek csigás kategória
Kósa Máté (arany) (KIE)









2013. november 3., vasárnap

Első Boronkai Hagyományőrző Íjász Egyesület Pályaíjász Verseny - Marcali

 A marcali Boronkai Íjász Egyesület az első pályaíjász versenyét neves íjászok, európa-bajnokok és világklasszisok részvételével rendezte meg. A versenyt megtisztelték a közelmúltban, a 3D világbajnokságon második helyezett magyar csapat tagjai és egyéni versenyzői. Az időjárás az erős szél miatt nem kényeztetett bennünket, mégsem lehetett panasz a novemberi tizenöt fokra. A tiszta időben kezdődő verseny előtt könnyed beszélgetős jövés-menéssel, melegítéssel töltötték az időt a résztvevők. Sokan kihasználták az alkalmat, hogy gratuláljanak a világbajnokságon remekül szereplő magyar csapatnak, akik mérhetetlen szerénységgel nyugtázták a lelkes, elismerő szavakat.
  A verseny a normál koncentrált mederben folyt, két menetben hetvenkét lövést adtak le az íjászok félórás szünettel. A lassan vastagodó felhők az utolsó két sorozatra már bőven szórták az esővé erősödő permetet, valamicskét nehezítve az eredmények rögzítését.
 A pályaíjászat a pontosságról, az egyformaságról, a kitartásról szól. Jól mérhető az íjász fizikai, mentális állapota. Sokan szeretik, igazi átjárót nyújt a különböző íjász szakágak között.
 A Kanizsa Íjász Egyesület tagjai ebben a szakágban sem vallottak szégyent, hiszen tizenegy nevezőjük közül nyolcan éremmel térhettek haza.

Eredmények:
Csingerné Berta Judit (TB arany)
Férfi Hermánn István (TB arany)
Németh Gábor (TB bronz)

Sipos Sándor (LB ezüst)
Marits Bálint (HU ezüst)
Kovács Szilárd (HU bronz)
Pintér Péter (CU ezüst)

Kósa Máté (Gyermek HU arany)









2013. október 28., hétfő

Haladás Kupa III. forduló

Jól eső az idei enyhe ősz. Az íjászok éltek a lehetőséggel, a nyári hangulat, segítette az eredményes szereplést. Gosztolán, a modern, hangulatos faluban szívesen fogadták a vendégeket. Az IFAA rendszerű versenyen ötven-ötvenöt méterre lévő célokat kellett eltalálni, legfeljebb három lövéssel. A lövések sorban egyre kevesebb pontot értek.  Egyesületünk öt tagja két kategóriában indult. Nem panaszkodhatunk, hiszen Besenyei László (HU-csigás íj) és Németh Gábor (TB-tradicionális íj) kategóriában egyaránt  ezüst érmet szereztek.

Haladás Kupa III. forduló eredmenyei

HALADÁS KUPA 2013. ÖSSZESÍTÉS




2013. október 21., hétfő

Hegyalja kupa

Besenyei László, Dula Attila, Kámán József
A körmendi 2013-as Hegyalja Kupán a Kanizsa Íjász Egyesületet hárman képviselték. A csodaszép őszi idő mellett az eredményeknek is örülhettek íjászaink. A harminc célos nagyvad lövészeten sok új, számukra még ismeretlen afrikai 3D állaton próbálhatták ki tudásukat. Bencsik Dorina a tradicionális íj ifjúsági leány kategóriában első, összesítésben harmadik helyet szerezte meg, míg Besenyei László a  Csigás HU kategóriában a bronz éremmel tudott a dobogóra lépni. Marits Bálint szintén nagyon szép pontszámot ért el, de ez nem volt elég a dobogóhoz az erős  mezőnyben. Eredményeikkel, versenyzőink tovább erősítették helyüket az élvonalban.
Marits Bálint beszámolója a versenyről








2013. október 13., vasárnap

Kanizsa 3D, 2013. ősz, eredmények

Száz íjász Nagykanizsán

A legszebb arcát mutatta hétvégén az idei ősz. Az erdő, mező színesbe öltözött, méltó hátteret adva a Kanizsa Íjász Egyesület által szervezett országos Vadász íjász versenynek, melyet az életnagyságú három dimenziós állatokat formázó célok miatt, egyszerűen csak 3D-nek rövidítenek. Köszönhetően a Kanizsa Íjász Egyesület kitartó és következetes munkájának Nagykanizsa az utóbbi években, a magyarországi íjászat kiemelkedő központjává vált. Ezt jól mutatja a versenyzők száma is. Az egész napos rendezvényre pontosan száz íjász nevezett.  A magyar versenyzők mellett, Szlovéniát hárman képviselték.  A Miklósfa melletti szaplányosi erdő, zegzugos völgyei ideális terepet biztosítottak a megmérettetéshez. Szép sikerek születtek. A versenyzők és a vendégek is elismerően nyilatkoztak a helyszínről és a verseny színvonaláról. A harminc fős szervező csapat újabb bizonyítékát adta, hogy  a nagykanizsaiak kiváló vendéglátók és szervezők. Teljesítményükkel tovább öregbítették városunk hírnevét.

A verseny feltételeinek biztosításáért köszönet illeti támogatóinkat, a Zalaerdő Zrt-t a helyszín és a  GE Hungary Zrt -t a vendégek kényelmét szolgáló eszközök biztosításáért.


Köszönjük, hogy itt voltatok!
A nyomtatási problémát egy végtelennek tűnő fél óra alatt orvosoltuk, az érintettekkel. Elnézést, nem találtunk magyarázatot a hibára!

Az eredmények:
Kanizsa 3D, 2013. ősz,  eredmények


Üdvözlettel,
Németh Gábor

2013. október 7., hétfő

Kanizsa 3D, 2013. ősz

Kedves Íjásztársak!

Íjász versenyt rendezünk a Nagykanizsa -Szaplányos vadászháznál, amelyre szeretettel meghívunk minden érdeklődőt.

Időpont:
-    2013.október 13. (vasárnap)

Korosztályok:
-    Szenior     50 év és felette
-    Felnőtt     18-49 év között
-    Ifjúsági    15-17 év között
-    Serdülő    12-14 év között
-    Gyermek    8-11 év között
-    Mini        7 év és alatta

Nevezési díj:
-    Szenior     3.000 Ft
-    Felnőtt     3.000 Ft
-    Ifjúsági     2.000 Ft
-    Serdülő     1.500 Ft
-    Gyermek     1.000 Ft
-    Mini            700 Ft


Útvonalterv ide:

Szaplányosi Vadászház@46.375418503329485,16.9671767950058


Az előnevezés:  kanizsaijasz@gmail.com

Név, Kategória, Korcsoport, Egyesület

Határidő: 2013. október 11. péntek  20.00 óra.

Helyszíni nevezés esetén a nevezési díjak 500 Ft-tal emelkednek.
Az étkezést csak ELŐNEVEZÉS ESETÉN tartalmazza a nevezési díj! Azok számára, akik nem jelzik előre nevezési szándékukat, esetlegesen tudjuk biztosítani az ebédet. Kísérők részére térítés ellenében ebéd igényelhető. A kísérő ebéd ára 700 Ft. A verseny ideje alatt büfé üzemel.

A versenyen minden kategória indulhat. A verseny egy fordulóban zajlik, 24 céllal, kettő értékelhető lövéssel, a  CU, 3D, OL, CRB célonként  1+1 lövéssel.

Versenykategóriák:

-    Csigás szkópos (CU)
-    Csigás vadászirányzékos (HU)
-    Olimpiai (OL)
-    Számszeríj (CRB)
-    Barebow (BB)
-    Vadászreflex (TR-RB)
-    Longbow (TR-LB)
-    Pusztai (PB-HB)

Célok, pontozás:
-    24 cél
-    2 illetve 1+1 lövés/cél

Lőtávolság:
-    max. 45m: CU, HU, OL, CRB
-    max. 27m: BB, TR-RB, TR-LB, PB-HB
-    Ahol szükséges,vesszőfogó hálókat helyezünk ki
-    Pontozás:
-    11, 10, 8, 5, 0 pont

Díjazás:
-    Oklevél
-    Érem

Időrend:
7.30-9.50        Regisztráció, bemelegítés
9:50-10.15      Rendezvény megnyitója Íjász csoportok indítása        
10.15-15.00    Íjászverseny
15:45-16.30   Távlövő verseny
16:30-17.00     Eredményhirdetés

Rendező:
-    Kanizsa Íjász Egyesület

Biztonságtechnikai ellenőr:
-    Fábos László (Marcali Turul Íjász Egyesület)

Elérhetőségek:
-    Németh Gábor    +36 30 238 66 16
-    Horváth István    +36 20 557 18 55
-    Weboldal:   http://kanizsaijasz.blogspot.hu/
-    E-mail:        kanizsaijasz@gmail.com
-    Levelezési cím    8800 Nagykanizsai, Irtás u. 32.

Egyéb információk:
-    Parkolás a vadászház parkolójában.
-    GPS koordináták:
    Googlemaps: Szaplányosi Vadászház@46.375418503329485,16.9671767950058
 46.375507; 16.966281
                         N46 22' 31"   E16 58' 1"